Ha laktál már olyan házban, amelyikben nem volt lift, akkor tudod milyen érzés az, mikor reggel elindulsz otthonról, leérsz a földszintre, majd tudatosul benned, hogy otthon hagytad a telefonod. Első gondolat: hogy az a #&@... Második gondolat: nem hiszed el...
Úgyhogy sűrű káromkodások közepette összeszeded minden erőd és figyelmen kívül hagyva, hogy nem tréningruhában öltöztél a fél óra múlva kezdődő megbeszélésre, futva elindulsz vissza a lakásba a harmadik emeletre.
A félemeleti fordulóban még gyors vagy, mint a villám.
Az elsőre érve megfogadod, hogy ezentúl gyakrabban fogsz sportolni.
A másodikon megfogadod, hogy soha nem költözöl lift nélküli házba.
A harmadikon már lüktet a fejed. Kapkodva veszed a levegőt, a blúzod pedig már inkább árulkodik arról, hogy ma kimaradt a reggeli fürdés. Majd miután görnyedt háttal képes vagy újra nyugodtan levegőt venni, a lakáskulcs sem akar működni...Hirtelen egy idegen nyit ajtót. Lányos zavarodban akkor jössz rá, hogy túlteljesítetted a távot egy emelettel.
Mindenkinek, akinek volt már hasonló élménye, küldöm szeretettel az alábbi terrazzo fotót a Visegrádi utcából. És annak is, aki egy átmulatott éjszaka után tévesztette el a bejáratot :)
(Visegrádi utca)
