Némi múltidézést hadd engedjek meg magamnak abba a korba, amikor az Apple iphonok még nem vették át az uralmat az életünkön. Hozzáteszem, az utóbbi időben be kell ismernem, hogy az én életemen is átvette a hatalmat - rossz nélküle. Mert azon kívül, hogy munkaeszközzé vált és egy digitális élményközpontot tartok a markomban, mégis számomra a gyűjtögetés és inspirálódás alapja, hogy okostelefonom van. De volt idő, mikor még minden a régi volt...

Már voltak digitális fényképezőink - igaz csak néhány megapixeles tudással -, kaptam az egyesek számára már "őskornak" mondott évezredfordulón egy iPad-et. Bár nem voltam bolondja az ilyesminek, nem is kértem soha, de a kezembe fogva akkor éreztem először azt, hogy a high-tech függőket milyen érzés kebelezi be. És hogy az ilyen szép finom tárgyakhoz társuló tudás a közeljövőben majd az egekbe repíti az embereket. Ez a történet annak kapcsán jutott eszembe, ahogy a legutóbbi utcai kalandozásaim során egy ilyen padlóba botlottam.

Minden esetre azért egy tanulsága volt annak, hogy iPad tulajdonos voltam...vannak pillanatok, amik a legmeghittebb habos fürdős fülhallgatós zenehallgatást is tönkre tudja tenni egy drága kütyü miatt érzett düh...egy csobbanás a kádban...halál. No, azóta se volt többé iPad-em...