Testvérhegy II. rész - A fürdőszoba
2015. augusztus 10. írta: pohaarka

Testvérhegy II. rész - A fürdőszoba

A kék lakás projektem fürdőszobája önmagában is megér egy külön történetet. A barátnőm ebben a témában nem ismert tréfát. Persze ez a burkolatválasztásnál derült ki számára is, mert az általam ajánlott lehetőségeknél érte a felismerés, hogy bizony nem akar a zuhany alatt azon mélázni, hogy a fürdőszobája olyan, mint bárki másé. Olyat álmodott, amilyen másnak nincsen. Hamarosan rátérek miben lett ez a fürdő kicsit más, mint a többi.
A fürdőszoba eredeti építészeti terveihez képest szintén kértünk gépészeti változtatást. Eredetileg egy 2 mosdós kádas fürdőszoba volt a terveken. A pár mindenképp szeretett volna egy épített zuhanyt, de nem akartak lemondani egy nagy méretű kényelmes kádról sem. Mivel a fürdőszoba tere elég szűkös volt, így a dupla mosdóról mondtunk le (a női pakolófelületek kedvéért), és a mosdók helyét felcseréltük a WC helyével. Az építkezésnek ebben a stádiumában át tudtuk helyeztetni némi épületgépészeti egyeztetéssel.
utána
 
előtte

 

Az APE csempéi között válogattunk, mert ár érték arányban szerintem az egyik legszebb burkolatokat kínálják. Az adottságokból kiindulva az ajtóval szemközti falszakaszra mindenképp szerettem volna egy mutatós mintát fókuszpontnak. A szoba formája nagyon szabálytalan, emiatt a többi falra mintát nem szerettem volna tenni. Ezeket a variációkat ajánlottam, melyek a lakás hangulatához illettek:
Egy otthonosan meleg, bézs-barnával, bár ez egy óvatos színválasztás, ebben a variációban a kavicsos padló és a pitypang dekor kölcsönöz frissességet ebbe a szokványosabb színvilágba.


Egy másik, amely a család férfi tagjának kedvezett volna, mivel a csíkos panelek hűvös csillogásúak és nagyvárosi minták jellemzik némi beton hatással. Erre készítettem egy gyors burkolatkiosztást.


És a harmadik, amiért megindult a küzdelem :) ...igen, virágfüzért a fürdőszobába. Be kellett vetni a Született feleségek Gabriel Solisának minden trükkjét, hogy a ház ura számára is olyan szeretetreméltó és sikkes legyen ez a burkolat, ahogyan a ház úrnőjének szerelem volt első látásra.

 

Nagy örömömre a pipacsos megoldás nyert és így sikerült egy nagyon egyedi fürdőszobát tervezni. Mindkét fél megkapta amit szeretett volna. A barátnőm a pipacsait, a férje pedig egy kuckós sötét mozaikmintás zuhanykabint, ahol a maga közel 210 cm magasságával is kényelmesen elfér.
Ennél a munkánál még párhuzamosan rajzoltam kézzel és terveztem géppel. A fürdőről már látványtervet készítettem.

 

fürdőszoba látványterve


Ezek pedig a kész fürdő fotói (átlagos objektívvel készült saját képek):


Azóta eltelt 4 év. És még mindig nagyon szeretik ezt a fürdőt. Én is :) A használat során pedig nagyon jó szolgálatot tett a piperepult, hiszen a gyerkőc születésekor szuper pelenkázófelületté vált!

A bejegyzés trackback címe:

https://czifrapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr9813713986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása