Miért járunk mindig ugyanazokra a helyekre?  (étterem mustra)
2017. december 15. írta: pohaarka

Miért járunk mindig ugyanazokra a helyekre? (étterem mustra)

Az elmúlt időben elszaporodtak a facebook oldalamon az éttermeket megmutató inspirációs képek. Nem véletlen, hiszen egy-egy itthon nyíló étterem, de akár kocsma kialakításánál is egyre nagyobb hangsúlyt kap a belsőépítészet. Persze abban nincs vita, hogy nem mindegy ki miből főz, hogy a burgeredbe a…

Testvérhegy II. rész - A fürdőszoba
2015. augusztus 10. írta: pohaarka

Testvérhegy II. rész - A fürdőszoba

A kék lakás projektem fürdőszobája önmagában is megér egy külön történetet. A barátnőm ebben a témában nem ismert tréfát. Persze ez a burkolatválasztásnál derült ki számára is, mert az általam ajánlott lehetőségeknél érte a felismerés, hogy bizony nem akar a zuhany alatt azon mélázni, hogy a…

Testvérhegy I. rész - A konyha
2015. augusztus 06. írta: pohaarka

Testvérhegy I. rész - A konyha

Szeretném megmutatni nektek egy igazán szépen sikerült munkámat.Ez az első tervezésem, amit még a suli elvégzésekor kaptam, a barátnőm kért fel rá. Kissé nosztalgikus cikk, mivel mindez 2011-ben volt, viszont akár ma is lehetne. Időtálló és ízléses lett az eredmény, büszke vagyok rá.Először csak egy…

süti beállítások módosítása