A tökéletesnek tűnő dolgok egy pillanat alatt változnak át semmitmondó emlékekké és hull darabjaira egy-egy időtállónak hitt design darab. Ez volt az első gondolatom, mikor megláttam ezeket az alkotásokat.
Az itthon totálisan elkommerszizálódott metro csempével mutatja be Graziano Locatelli az emberi természet iránti kíváncsiságát. A snassz burkolatokat ripityára töri, hogy láthatóvá váljon mögötte az ember és annak valódi személyisége.
Érezhető a küzdelem ezeken a fotókon - és a metro csempe is eljutott idáig. Valaha egy örök érvényű eszköz volt a visszafogott elegancia létrehozására, most minden második ember beteszi a lakásába, mert trendi lett. Pedig valójában a metro csempék nagyon sok lakástípusban életidegenek, hiszen nálunk az Andrássy úti kisföldalattin kívül nincsen valódi múltjuk. Amerikából és Párizsból fújta ide a divat. Ezért hamarosan arra a sorsra jutnak majd, mint a korábbi bézs-barna társaik a fürdőszobáinkban: ciki lesz.
Az arányokat tudni kell eltalálni, még akkor is, ha valami igényesnek indul. Magam is használom a metro csempét, de ésszel, oda, ahol egyértelmű a tervezési koncepció és annak a helye. Amúgy szimplán divatból felejtsük el a csapott szélű (fózolt), 1:2 arányú csempéket, van ennél szebb és jobb. Mielőtt felülünk a futó trendeknek, tervezéskor vegyük figyelembe házunk építészeti stílusát, elhelyezkedését, és persze a saját személyiségünket is! Különben úgy járunk, mint ezek a kőbe zárt tagok, akik képtelenek átküzdeni magukat az elcsépelt dolgokon és megmutatni valódi énjüket.
Pedig oly csodás, hogy minden ember egyedi karakter, ahogy minden lakás és otthon az, megismételhetetlen!
